Bejelentkezés Regisztráció

Bejelentkezés

Idén Dr. Németh Balázs vezette az ISO 9001 Fórum Nemzeti Konferenciájának Lean Szekcióját, amely nagy érdeklődés mellett igen magas szakmai színvonalú előadásokkal telt.    Az program összefoglalóját itt olvashatja: 

 

ISO 9000 FÓRUM - XXIV. Nemzeti Minőségügyi Konferencia

 „C” Szekció: A Lean és a digitális irányítás összhangjának szükségessége

 

Összefoglaló 

 

Az utóbbi évek jelentős trendje az egyre erősödő digitalizáció és az Ipar 4.0 koncepció megjelenése az gyártó vállalatoknál. A mobil technológia és az egyre olcsóbb szenzorok és ipari internet eszközök megjelenése lehetővé tette a gép-gép, gép-ember kommunikáció automatizálását és felgyorsítását. A szekcióban azt a témát jártuk körbe, hogy az Ipar 4.0. megjelenése milyen hatással lesz a másik nagy ipari menedzsment trend és filozófia a Lean menedzsment alkalmazására és jövőbeli alakulására. A szekcióban számos kiváló gyakorlati szakember osztotta meg velünk ezzel kapcsolatos tapasztalatait és véleményét.

Először Szincsák Attila a DENSO Manufacturing Hungary Kft, General Managere osztotta meg velünk az Ipar 4.0. és a hazai KKV fejlesztéssel kapcsolatos véleményét és tapasztatait. A DENSO, mint a Toyota legnagyobb beszállítója és kb. 30%-ban Toyota tulajdonban lévő vállalat a „Lean” módszer alkalmazásában az egyik legfejlettebb vállalat a világon. A japán cégekre jellemző a megfontolva való haladás, ezért nem ugrottak rögtön fejest a digitalizációba, hanem pilot projekteken keresztül gyűjtik a tapasztalatokat. A Denso-nál is elkezdtek ismerkedni az Ipar 4.0. lehetőségeivel és azzal, hogy milyen módon kezelhető például a napi munkatervezésnél az, hogy az 5000 munkavállalóból aznap ki fog éppen bejönni, ki az, aki beteg, hogyan szervezzék a műszakbeosztást. Erre kialakítottak egy rendszert, ami segítségével, kártyával regisztrálható, hogy éppen ki szállt fel aznap reggel a gyári buszokra. Így mire beérkeznek a dolgozók, ennek alapján tervezhetők a műszakbeosztások. A rendszer azt viszont nem tudja figyelembe venni és kezelni, ha valaki nem húzza le a kártyáját, vagy más valakiét húzzák le kétszer. Az Ipar 4.0. alkalmazása nagyfokú fegyelmet és jól kidolgozott alapfolyamatot feltételez, utána lehet csak sikeresen automatizálni. A „Lean” – Toyota gyártási rendszert is csak stabil alapokra lehet építeni, ezért Szincsák Attila arra, figyelmeztet, hogy először tegyük le a biztos alapokat, mielőtt komoly erőforrásokat fektetnénk a digitalizációba. A digitalizáció felgyorsíthatja a fejlődést, de bizonyos alapfeltételek rendelkezésre állását feltételezi a vállalatoknál és a beszállítóknál is. A hazai beszállítók sokszor alapvető problémákkal küzdenek mind a menedzsment kultúra, mind a rendszerek területén, először ezek fejlesztésére célszerű fektetni a hangsúlyt és utána az Ipar 4.0. megoldásokra.

A következő előadó Garliczky Balázs, a Staufen AG. magyaroszági Country Managere volt, aki egy friss kutatásuk eredményeit ismertette velünk a Lean menedzsment alkalmazásával kapcsolatban. Az előadás üzenete, hogy a Lean menedzsment az autóiparból elindulva, most már egyre több egyéb iparágban is terjed és eredményeket, hoz. Az ipar 4.0. nem alternatívája, hanem inkább kiegészítője lehet a Lean menedzsment alkalmazásának, ugyanis hatékony és hatásos folyamatok képezhetik az Ipar 4.0. bevezetésének alapját, aminek kialakításában az Lean menedzsment lehet a vállalatok segítségére. Az előbbi rendszerek bevezetésében Garliczky Balázs felhívja a figyelmet az emberek és a vezetés szerepére, ami nélkül nem lehet megfelelően bevezetni a fenti rendszereket.

A következő előadásban Hidasi Gábor - BOSAL Hungary Kft., Supply Chain Managere adott egy áttekinthető és gyakorlatias képet arról, hogy a BOSAL-nál mit tesznek a vevői elégedettség növelése érdekében a Lean, Ipar 4.0 és Supply Chain Management eszközök alkalmazásával. A BOSAL, autóipari beszállító és vonóhorog rendszereket állít elő. A vállalatnál számos lépést tettek a versenyképesség növelése és a digitális ellátási lánc megteremtése érdekében. A pontos kiszállításhoz pontos végrehajtás és jó tervezés szükséges, azért a BOSAL folyamatosan információkat gyűjt online eszközökön keresztül a Supply Chain egyes folyamatainak státuszáról, előre haladásáról, hogy azokat időben figyelembe tudja venni a későbbi folyamatok tervezésénél. Az ipar 4.0. eszközök nagy mértékben segíthetik a gyors információáramlást a Supply Chain folyamat egyes szereplői között, ezáltal növelve az ellátási lánc rugalmasságát és megbízhatóságát.

Ezt követően Eigner Péter, Senior Lean koordinátor mutatta be az AUDI Hungária Zrt. jó gyakorlatait és megoldásait a Lean módszerek alkalmazása területén. Az AUDI Hungária egy hosszú fejlesztési úton jutott el oda, ahol most tart, jelenleg a világ legnagyobb motorgyáraként, fejlesztési központot és autó összeszerelést is működtetve Győrben. Ezt a fajta bizalmat azok az eredmények és teljesítmények alapozták meg, amiket az elmúlt években a győri gyár csapata felmutatott. A vállalat útja az egyedi pont Kaizenektől vezetett a rendszer Kaizen irányába. A jelenlegi fejlődési szinten már az Értékteremtés orientált, szinkronizált termelés megvalósítása a cél. A fejlődési úton a munkahely kialakításoktól, a gyors átszereléseken, logisztika, problémamegoldás, TPM fejlesztésén keresztül az értékáram fejlesztésig vezetett az út. Az APS rendszer bevezetése egy folyamatos tanulási folyamat volt, aminek az eredményeképpen számos hasznos eszköz és módszer került kialakításra az AUDI Hungária Zrt. gyakorlatában, Vezetői bejárások, mentor rendszer, KVP workshopok, ezek működését és struktúráját mutatta be Péter az előadás során.

A következő előadásban Váthy Edit - ParLS Kft., ügyvezető igazgató, Perecz Péter, Pető Sándor – Budapest Lean Coffee tagok mutatták be tapasztalataikat a Lean módszerek és Ipar 4.0. alkalmazásának lehetőségeivel kapcsolatban a hazai KKV-k gyakorlatában. Az előadásban egy kis mintán végzett hazai kutatás eredményeit is bemutatták az Ipar 4.0 és a Lean módszerek alkalmazásával kapcsolatban. Az előadás fő üzenete az volt, hogy az Ipar 4.0 és a Lean módszerek alkalmazását a meg kell előzze a stratégia átgondolása, amihez egy jó módszer lehet az előadásban felvázolt Stratégiai Road Map elkészítése. Az Ipar 4.0. megoldások megjelenése a KKV-k számára egy kitörési pontot is jelenthet, ha egy megalapozott stratégiára építve képesek egy lépték ugrásra, az online adatok felhasználása területén, ugyanis most már viszonylag olcsón elérhetők olyan eszközök, amelyek segítségével adatok gyűjthetők például a gépek rendelkezésre állásáról (mobil telefonon keresztül) az OEE mutató figyeléséhez és a termelési folyamatokban való időben történő megelőző jellegű beavatkozásokhoz.

A szekció záró előadásában Szamalovits János Tibor - Grundfos Gyártó Kft., Operational Excellence Managere adott egy átfogó képet a Grundfos Lean alkalmazási rendszereiről és jó gyakorlatairól.  A Grundfosnál a felső vezetőtől egészen az operátorig mindenki részt vesz a Lean módszerek alkalmazásában és erre olyan eszközöket alakítottak ki és építettek be a működésbe, amik a napi rutin részévé teszik az egyes eszközök alkalmazását, ezzel biztosítva a rendszer fenntarthatóságát.

A Lean bevezetés a felső vezetéstől indul. A vezetők az éves Hoshin Kanri tervezési folyamat során kijelölik azokat az irányokat, amik megvalósításához erőforrásokat, határidőket és mutatószámokat rendelnek. A tervek megvalósulásának előrehaladását rendszeresen visszamérik és értékelik. Napi vezetői bejárások vannak és DAM fal megbeszélések a teljesítmények értékelésére és a problémák azonosítására és megoldására. A Grundfosnál mindennek meg van a folyamata és a felelőse a GPS – Grundfos Production System működtetésében. A Grundfosnál egy külön erre dedikált csapat támogatja a Lean bevezetést az egyes gyárakban, akik egy meghatározott program szerint végzik az egyes eszközök bevezetését és Kaizen workshopokat végeznek a gyáregységek kijelölt területein. A hagyományos GPS rendszerben még papíron vezetik és követik nyomon az eredményeket, de már a központban kialakítottak és próba jelleggel működtetnek olyan online digitális és rendszereket is, mint az OPR Dashboard (tableteken és monitorokon), virtuális valóság, Digitális Board Meetingek, automata szállító eszközök, együttműködő robotok...

Az előadást követően egy vita fórumon értékeltük a Lean és az Ipar 4.0. jövőjét és lehetőségeit. Haladva a korral a kérdéseket egy okos telefonos alkalmazás segítségével tettük fel és lehetett megválaszolni, majd az eredményeket néhány perc múlva kivetítve közösen értékeltük a résztvevőkkel és az előadókkal. A rendszer működésében még voltak kisebb fennakadások, mert a szállodai wifi és az alkalmazás nem volt képes kezelni az visszaérkező válaszokat és többször lefagyott a rendszer, de a gyors problémamegoldás módszerével a hagyományos kézfeltételi technikával áthidaltuk a kezdeti nehézségeket és egy igen aktív párbeszéd alakult ki az egyes kérdéskörökről. Összefoglalóan elmondható, hogy a Lean menedzsment alkalmazása egy biztos alapot teremthet az Ipar 4.0. alkalmazásához, és az Ipar 4.0 eszközök további lehetőségeket adnak a gyors és hatékony információ és anyagáramlás megteremtéséhez és a vállalatok döntésképességének és rugalmasságának növeléséhez. A fejlődésnek viszont meg vannak a feltételei és ezeken belül kulcs fontosságú az ember és a munkatársak fejlesztése, akik nélkül önmagában semmilyen eszköz, vagy rendszer nem lesz képes eredményesen működni a jövőben. Tehát fel kell készítenünk a munkatársainkat a jövő lehetőségeinek és kiívásainak kezelésére és folyamatosan fejlesztenünk kell a kompetenciáikat bevonva őket a fejlesztési folyamatokba. A fejlődés kulcsa a folyamatok – az ember és a technika hatékony és eredményes együttműködése, amit egy jól átgondolt stratégia alapozhat meg.

 

 

Dr. Németh Balázs,

ügyvezető igazgató

Kvalikon Kft.

A „C” szekció levezető elnöke

  1. szeptember 29.